Bramac

Nyár a BMI-nál: siófoki Tető Nap és izgalmas Várépítő pályázatok

Júniusban rendezték meg az 1. BMI Tető Napot a Balaton partján. Az élménydús eseményen a vállalat díjazta a magas- és lapostetős szakma kiválóságait, emellett a pályázók és a cég partnerei egy játékos, programokban gazdag napon is részt vehettek. A szakmai zsűri a nyertesek munkáját több kategóriában, összesen 2,5 millió értékű díjakkal ismerte el. A BMI szintén több mint 2 millió forint értékű termékcsomaggal támogatta két gyermekintézmény felújítási munkálatait a Várépítő Pályázat keretében.



Ilyen volt az 1. BMI Tető Nap Siófokon

A BMI Tető Nap a hagyományos Tetőfedő Bajnokság "kistestvére", amelyet idén először rendezett meg a BMI. A szakmai pályázat során sok magas színvonalú pályamunka érkezett, így a szakmai zsűrinek nehéz dolga volt, hogy kiválassza a legjobbakat. A rendezvényen kerültek díjazásra a szakszerűen és különleges megoldással fedett épületek, amelyek BMI Bramac vagy BMI Villas termékek felhasználásával valósultak meg. A pályázaton nyertes tetőfedő és kivitelező szakemberek három fő kategóriában (új épület fedése, felújított épületek fedése, valamint magas- és lapostetős kombinált megoldás) összesen 2,5 millió forint értékű díjat vihettek haza.

A Balaton-parti esemény kötetlen, közvetlen formában zajlott, ahol a pályázók és a cég partnerei játékos programok közepette ünnepelték meg a díjazottakat. A program szakmai részét és a díjátadót különböző szabadtéri programok, kaszinó, vacsora és kerti lazítás követte.



A Várépítő Pályázat két nyertesét támogatja a BMI

A gyermekintézmények és műemlékek építési és felújítási munkáit támogató Várépítő pályázaton két nyertes felújítási munkálatai összesen 2,25 millió forint értékben BMI Bramac, illetve BMI Villas termékcsomag segítségével valósulhatnak meg.

Az 1,5 millió forint értékű, minőségi BMI Bramac tetőcserepek a csobánkai Csodaműhely Egyesület tetőfelújítási munkálataihoz járulnak hozzá. Az egyesület a korszerűsített épületben oktatási és közösségi programokat szervez a környékbeli hátrányos helyzetű és roma családok számára. A budapesti Bóbita Varázspalota Magánóvoda épületének homlokzati felújítása pedig 750 ezer forint értékben elnyert BMI Villas szigetelőanyagok felhasználásával valósulhat meg.



Ha naprakész szeretne lenni a márka híreivel, újdonságaival kapcsolatban, kövesse figyelemmel a BMI Bramac és BMI Villas híreit már egy oldalon, a megújult BMI Magyarország Facebook-oldalán.

További információk:

BMI Magyarország Kft. www.bramac.hu




BMI Magyarország Kft.

Cím:
8200 Veszprém, Házgyári út 1.
Telefon: 88/590-891



  Bramac Hírek
  Bramac Tetőtervező
  Bramac Termékek
  Bramac csomópontok
  Bramac Kiadványok
  Tanácsadók




2022.07.20.
Bramac Tectura Novo

Bramac Tectura Novo

a letisztult forma a tectura novo megfelel a kortárs ...

Bramac Tectura antik

Bramac Tectura antik

modern és időtálló a tectura protector tetőcserepet a ...

Premium WU sarokelem

Premium WU sarokelem

előre gyártott tető sarokelem hőre lágyuló poliuretánból. premium wu ...

Bramac Standard Szellőzőprofil

Bramac Standard Szellőzőprofil

a tekercses termékekkel szemben hullámosodásra kevésbé hajlamos az l ...

Bramac BasicRoll univerzális ...

Bramac BasicRoll univerzális ...

a tekercsben forgalmazott elem három különböző anyagú (hosszanti) ...

Bramac Rubin 9V natúrvörös

Bramac Rubin 9V natúrvörös

a magyar települések szívünknek kedves hangulatát a kerámia ...

Hirdetés
Bramac hírek:


    Like all websites, eptar.hu uses cookies for better and safer operation.       More information